Gyerekek, komolyan mondom szuper vagyok. Egyre jobban megy nekem ez a sütés. Mint az előző postban is írtam, újra betámadtam a konyhát. Természetesen megint sütit csináltam. Mivel én nem eszek ilyesmiket, van az a perverz szokásom, hogy imádom nézni, ha valaki süteményt fal.

Egy szó mint száz, kinéztem egy könnyű receptet Nosaltyn: Bögrében sült süti 5 perc alatt. A címből is kikövetkeztethető, hogy nagyon könnyű elkészíteni, még nekem sem okozott különösebb problémát, igaz én kb. 15 perc alatt csináltam meg. A hozzávalókon kicsit változtattam, ezt szeretném veletek megosztani, mivel így sokkal finomabb lesz! Amik ki vannak emelve, azok a módosítások.

Utálom az éjfélt. Mindig félek olyankor, hogy jön valaki és megöl. Tudom ez hülyeség, hiszen miért pont ilyenkor végeznének velem? Tegnap, mikor láttam a mobilomon, hogy 23:59 van, feljöttem az oldalra, hogy még véletlenül se lássam, amint a kijelzőn megjelenik a bűvős 0:00 /hiszen ha nem látom, akkor ugye nem is létezik/.

És akkor láttam, hogy Pandora gratulált a kiemelt ajánlóhoz. Nézek így magam elé, hogy mi van? Gondoltam biztosan leírta. Aztán mentem csekkolni a gportal.hu-t és a gportal.gportal.hu-t. Akkor megláttam, hogy az oldal kikerült a História ajánlójába!

Még három hete se szerkesztem a lapot, szóval ez egy hatalmas elismerés a számomra. Köszönöm szépen mindenkinek, főleg a látogatóknak, hiszen ezt nektek köszönhetem, nélkületek aligha érne valamit az oldal.

Egy másik: örömmel látom, hogy egyre többen írtok a chatbe. Ennek nagyon örülök! Remélem hamarosan kommenteket is írtok, azokat is nagyon várom, hiszen mégiscsak maradandóbbak.

Maradjatok velem, ma még jönni fogok egy bejegyzéssel. Igen, megint beszabadultam a konyhába...

Bevallom: nem vagyok az a konyhatündér típus. Néha rám jön, hogy én most akkor bizony sütni-főzni fogok, de általában ez el is múlik pár perc alatt. Általában. Vannak olyan alkalmak azonban, amikor nem. Ilyenkor betámadom a konyhát, hogy én most akkor csinálok nektek sütit család /én nem kóstolom meg soha, nem eszek semmilyen édességet/.

Ilyenkor rendszerint az sem érdekel, hogy senki nem kíváncsi a sütieimre. Engem az sem izgat ilyenkor, ha senki nem akar belőle enni, én akkor is elkészítem, mert akarom és kész. Ha itthon nem eszik meg, akkor rásózom a szomszédokra vagy áthívom valamelyik barátomat, hogy egye meg. Majd bemegyek a szobába és mondok egy imát, hogy élje túl.

Ha sütök/főzök, akkor valaki vagy meghal, vagy ételmérgezést kap. Legutóbb csináltam apának egy koktélt. Hányt tőle. Igen, igazi mesterszakács/cukrász/italkeverő vagyok.

Tegnap is bekattantam, rám jött a mánia. Kerestem is a Nosalty egy olyan receptet, ami még nekem sem okozhat problémát. Sok időbe telt, nagyon sokba, de találtam egyet. Kakaós vajas keksz.

Én már az elkészítést sem értettem, valahogy így nézett ki:

Recept: Minden hozzávalót összegyúrunk.

Én: Mi van? Kézzel vagy robotgéppel?

Igen, ilyen vagyok én a konyhában. Nem is húznám az időt, íme, milyen lett a süteményem.

Igen, elég érdekes, nem nagyon hasonlít a képen levőre. Inkább olyan, mint egy fasírt, vagy valamilyen csirkés kaja. Kicsit el is égettem az alját, az alakja elég nyomi lett, bénán nyomtam össze a villával. Ízre állítólag nem olyan rossz! Haladás! Mindegy, én megpróbáltam. Majd legközelebb. Bár mostanában inkább hanyagolni fogom a sütés művészetét /tudom, most sok ember elsírta magát/. Szerintetek milyen lett a sütikém?

Ebben a bejegyzésben az állatokkal való viszonyomat szeretném kifejteni. Ha megkérdeznétek egyik barátomat, hogy mondjon pár nevet az ismerősei közül, aki jól kijön az állatokkal, szereti őket, valószínűleg /99%/ nem az én  nevemet mondaná. Félreértés ne essék, nem utálom az állatokat. Szeretem őket. Egy bizonyos pontig.

Ez a történet körülbelül akkor játszódott, mikor 8 éves lehettem. Papáméknak rengeteg csirkéjük van, tényleg kb. 50 /nálam már a kettő is soknak számít/ és van pár kakas is. Én kis taknyosként azt gondoltam mekkora poén lenne megkergetni a csirkéket. Így is tettem csak ennek rossz vége lett. Megkergetett az egyik kakas. Őrült módjára kezdtem rohanni, nehogy megcsípjen, szerencsére még időben ellógtam előle /akkoriban még nem volt annyira béna mint manapság, most tuti elcsúsztam volna valamin és ott halok meg. Diagnózis: "Halálra csípte egy kakas."/. Utálom a kakasokat.

Pár évvel később, mikor az iskolában alsó tagozatos voltam jártunk lovagolni az osztállyal. Ez sem sült el valami jól. Ez elején még minden szépen ment, majd elérkezett az a végzetes nap. Mindig párokba állítottak minket és egyikünk ment a szürke lovon, másik a barnán. Utáltam a szürkét. Egyszer mégis az utóbbira kellett ülnöm. Már akkor megmondtam, hogy ennek nem lesz jó vége. És mennyire igazam lett! 5 perc múlva, ahogy felültem rá, a ló felágaskodott és kirántotta a hapika kezéből a futószárat (!!) majd elkezdett velem rohanni, szerencsére nekiment egy fának és megállt. Hihetetlen módon semmi bajom nem lett. Utálom a lovakat.

Itt nem a tavakban találhatóakra gondolok, hanem az otthoni díszhalakra. Volt két aranyhalunk. Volt. Aztán kaptunk egy szép kék halat /egyik rokonunktól ajándékba/. Fogalmunk se volt, hogy mi volt az. Másnap azt láttuk, hogy a kék hal, megölte az aranyhalainkkat, majd ő maga is meghalt /?/. Kedveltem azokat a halakat. Elmentünk az állatkereskedésbe, hogy megkérdezzük miféle mutánshal volt ez. Sziámi harcoshal. Aha. Utálom a sziámi harcoshalat.

Apa gondolt egyet és hazahozott egy nagy hörcsögöt, amit aztán a halak akváriumában tartottunk /átalakítottuk, kész "Nagy házalakítás" volt/. Ezzel az állattal az volt a probléma, hogy egyfolytában titkosügynöknek képzelte magát és kimászott az akváriumból. Nem is értettük hogyan, pedig elég magas üveg fala volt. Így egyik falról pattant a másikra, majd hirtelen hopp, kint is volt. Szuperhörcsög. Visszavittük az állatkereskedésbe, kicseréltük egy kisebbre. Ez már nem tudott kimászni, de harapott. Mindent, még a vas futókereket is /?/ és eléggé félelmetes is volt /főleg a szemei/, ezért visszavittük és nem is kértünk másikat helyette, elegünk volt a rágcsálókból. Utálom a hörcsögöket.

És elérkeztünk az első pozitív állathoz. Van egy nagy telkünk, azon van 3 kutyánk /egy a mamáméka, kettő a miénk/, egy keverék, egy golden retriever és egy kis csöpség, akit nemrég vettünk, egy rottweiler. Imádom mindhármat. Az új kis rotink, Mandy nagyon barátságos, szinte mindennap visszük sétálni, de még minden idegentől fél, mindig elbújik, ha valaki, akit nem ismer meg akarja simogatni. Komolyan mondom, a 3 hét alatt, kb. kétszer hallottam ugatni. Szeretem a kutyákat /de utálom, ha megnyalják a kezem/.

Macskám sajnos még sosem volt, de egyszer biztosan lesz, ugyanis imádom őket! Egyik barátomnak egy hatalmas maine coon cicája van, akit mindig halálra simogatok, ha látom. Szeretem a macskákat.